A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. bővebb leírás
elfogadom

Újévi társulati ülés

ÉVINDÍTÓ TÁRSULATI ÜLÉST TARTOTT AZ ALBA REGIA SZIMFONIKUS ZENEKAR

Sikeres évet zárt 2018-ban az Alba Regia Szimfonikus Zenekar: összesen 127 koncertet adtak, amelyből tizenegy külföldi előadás volt. A hat ingyenes koncert, 39 felnőtt és 22 ifjúsági hangverseny mellett 55 alkalommal ment az óvodásokat megszólító Hangszervarázs program. Mindez a zenekar  szerda délelőtti évindító társulati ülésén hangzott el.

 1

A zenekar négy kiemelt hangversenysorozata tavaly a vártnál nagyobb érdeklődés mellett indulhatott el és az év második felében több alkalommal kellett használni a minden jegy elkelt feliratot a plakátokon.

Az idei évadban is folytatódik a PartiTúra Ifjúsági Hangversenysorozat, és az öt alkalmas Farkas Ferenc Hangversenybérlet is, illetve napokon belül kiderül az ismét megújuló Somorjai Ferenc Kamarazenekari és Kórus Hangversenysorozat idei programja - mondta Major István a zenekar igazgatója.

Elkezdi működését az újonnan megalakult ARS Oratoria Kamarakórus, amely már ebben az évben önálló koncertekre és természetesen a zenekarral közös fellépésekre készül. Az együttes irányítását Pad Zoltán, Liszt-díjas, a Magyar Rádió Énekkarának vezető karnagya valamint Radics Éva karnagy végzik, akik már több alkalommal dolgoztak együtt a Szimfonikus Zenekarral is.

2

Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évnyitó társulati ülésén elmondta, hogy 2015. január 1-től működik önálló intézményként a zenekar, mely korábban a színház berkein belül működött mintegy ötvenmilliós költségvetéssel. Kiemelte, hogy 2018-ban már 258 milliós költségvetéssel kezdte az évadot a zenekar 28 álláshellyel. Ebből az önkormányzat által biztosított támogatás 244 millió forint volt és év végére meghaladta a 330 millió forintot az intézmény büdzséje."Minden jogszabályi követelménynek megfelel az zenekar, hogy minősítetté váljon, ami azt jelenti, hogy jövő év elejétől a minősített zenekarok „klubjába” fog tartozni és nagyságrendi állami támogatást jelent majd. A státusszámot már idén megemeli az önkormányzat: azt javaslom a közgyűlésnek február 15-én, a költségvetés tárgyalásakor, hogy az intézmény költségvetését úgy fogadjuk el, hogy két lépcsőben megemelkedik az álláshelyek száma." Április 1-től 28-ről 36-ra, második lépésként pedig augusztus 1-től további 7.5 álláshellyel, amivel összesen 43.5 álláshely lesz a zenekarnál. A tavalyi 256 millió helyett idén 284 milliós lesz az intézmény költségvetése.

3

"Hittel vallom azt, hogy egy 21. századi nagyváros elképzelhetetlen erős, magas színvonalú kulturális élet nélkül, és ha mi egy komoly városnak pozícionáljuk magunkat, akkor ez nem elképzelhető minősített zenekar nélkül."

Cser-Palkovics András beszélt arról is, hogy szükséges lenne egy koncertterem építése is, mely része volt Székesfehérvár EKF pályázatának is és ennek létrehozása továbbra is a céljaink között szerepel.

Bízom abban, hogy ebben évben előre lehet lépni ezügyben is – mondta a város polgármestere.

4

 

forrás: www.szekesfehervar.hu, szöveg: Bácskay Gergely, fotó: Simon Erika